Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. március 19., péntek

Homoszexuális katonák nyakába varrta a 8000 halottat

A 168 óra cikke

Egy nyugalmazott amerikai tábornok azt állította csütörtökön, hogy a srebrenicai mészárlást többek között azért hajthatták végre a szerbek, mert a területet védő holland katonák között homoszexuálisok is voltak – írta a Független Hírügynökség.

Az amerikai szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottsága az amerikai hadsereg homoszexuálisokkal foglalkozó irányelveiről tartott meghallgatást, mindkét oldal érveit meghallgatva.

John Sheehan nyugalmazott tengerészgyalogos tábornok eskü alatt vallotta, hogy az 1995-ben történt mészárlást nem csak azért nem tudták megakadályozni az ott állomásozó holland békefenntartók, mert rossz volt a vezetés, és nem voltak elegen, hanem azért is, mert melegek is szolgáltak soraik között.

Az 1993-ban az ENSZ által védett övezetté nyilvánított Srebrenicába 1995 július 11-én foglalták el a szerb hadsereg egységei, majd majdnem nyolcezer bosnyák muzulmán férfit és fiút gyilkoltak meg. A területet csak párszáz, könnyűfegyverzetű holland békefenntartó védte, akiknek nem volt tűzparancsa, és nem sokat tehettek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése