Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. április 26., hétfő

Burka + poligámia - Így kell elveszteni a francia állampolgárságot!



Poligámiáért az állampolgársága elvesztésével akarnak büntetni egy arab férfit a francia hatóságok - ezzel ismét kiéleződött a vita a muszlimok korlátozásáról. Sarkozy pedig júliusra meg akarja szavaztatni a burkaellenes törvényt.

Elvesztheti állampolgárságát az a muzulmán férfi, akit többnejűséggel és a szociális segélyekkel való visszaéléssel gyanúsítanak Franciaországban. Ličs Hebbadj a múlt hét végén került a francia média érdeklődésének középpontjába, miután egyik feleségét 22 eurós pénzbüntetésre ítélték, amiért nikábban (csak a szemeket látni engedő tradicionális muszlim viseletben - a szerk.) vezetett.

A nőt még április elején állították le a járőrök a nyugat-franciaországi Nantes-ban, ahol azért szabták ki rá a büntetést, mert a rendőrök szerint a ruhája akadályozta a vezetésben, és ezzel veszélyeztette a közlekedés biztonságát is.

A megbüntetett francia nő kilenc éve tért át a muszlim hitre férje, Ličs Hebbadj miatt, akiről most kiderült, azóta további három francia nőt vett el, a négy feleségétől pedig összesen 12 gyermeke született. Az Algériából származó Hebbadj ismert muszlim aktivista, aki a belügyminisztérium nyilatkozata szerint a "Tabligh" nevű radikális vallási szervezet tagja és 1999 óta van francia útlevele - ekkor az első házassága révén szerezte meg az állampolgárságot.

Betiltanák a teljes arcot takaró muszlim viseletet

A poligámia ugyan nehezen bizonyítható és törvényileg sincs rendesen körülírva, de az arab férfi mindegyik felesége gyermekét egyedül nevelő anyaként volt bejelentve, és eszerint kapott segélyt a francia államtól - a vád ellene így nemcsak a többnejűség, de a szociális segélyekkel való visszaélés is. A jelenlegi francia jogi szabályozás lehetővé teszi ugyan a francia útlevél visszavételét olyanok esetében, akik azt életük során szerezték meg, de egyelőre nem biztos, hogy az arab férfi poligámiája és csalásai elég indokot szolgáltatnak arra, hogy megfosszák állampolgárságától, amint azt Brice Hortefeux belügyminiszter szeretné.
A belügyminiszter Eric Besson bevándorlásügyi minisztert kérte fel, hogy tanulmányozza a kérdést és találjon rá megoldást, Besson pedig egy tévéinterjúban azt sem zárta ki, hogy akár új törvény szülessen a kérdésben és a törvényhozást igazítsák az ügyhöz, hogy Hebbadj végül mindenképp elveszítse francia útlevelét.

Ličs Hebbadj családi élete kivételesen nagy figyelmet kap mostanában Franciaországban, miután Nicolas Sarkozy köztársasági elnök jobboldali kormánya a múlt héten jelentette be, hogy elkezdik kidolgozni a teljes arcot takaró muszlim viseletet tiltó törvényt, és már a nemzetgyűlés előtt van egy, a bevándorlást a korábbiaknál sokkal szigorúbban szabályozó és egyben korlátozó törvényjavaslat is.

Burkakérdés

A burkaellenes törvény komoly vitákat gerjesztett Franciaországban, bár valójában nem egészen 2000 nőt érintene a szabályozás. A francia államtanács javaslata szerint csak a közintézményekben kellene tiltani az arcok takarását, ám a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a jogszabály minden nyilvános helyre vonatkozzon. A kész tervezetet májusban terjesztik majd a minisztertanács elé, a miniszterelnök Francois Fillon pedig utalt arra, hogy ezek után gyorsított eljárásban tárgyalnák a francia nemzetgyűlés két házában, hogy még ennek a törvénykezési időszaknak a végére (júliusban) életbe is lépjen.

A vita leginkább a bevándorlás és az emberi jogok körül zajlik - egyik oldalon a nők egyenlőségének állami védelme áll, a másik oldalon pedig a szabad vallásgyakorlás joga, a francia jobboldali politikusok pedig amellett érvelnek, hogy egy poligám muszlim radikális férfi, aki négy nővel és 12 gyerekkel él együtt, ne tarthassa meg francia állampolgárságát.

Franciaországban már egy ideje napirenden van a burkakérdés: 2004-ben elfogadtak egy törvényt, ami az iskolákban betiltotta a vallási jelképek viselését (a csador és a burka mellett a kipát és a nagyméretű kereszteket is), 2008-ban pedig már volt rá példa, hogy egy marokkói, de Franciaországban élő, és ott egy francia férfival közösen három gyereket nevelő nő az államtanács döntése alapján azért nem kapott állampolgárságot, mert burkát viselt. Az indoklás akkor az volt, hogy a nő "viselkedése összeférhetetlen volt a francia közösség alapvető értékeivel, leginkább pedig a nemek egyenlőségével".

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése