Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. június 29., kedd

Fethullah Gülen támadja az IHH segélyflotilláját

Az zsidó haderő után a törökség egyik legismertebb vallási-szellemi vezetője, Fethullah Gülen is támadja a Gázába segélyt indító IHH-t. Az egész világot felháborította az az eljárás, ahogy a héber rendfenntartók nemzetközi vizeken megrohanták a Mavi Marmarát. Az egész világot, de a Dialógus Platform ideológia atyját nem.

Következzen az ügyben a Népszabadság cikkének vége:

Igazi zavart azonban az okozott Törökországban, hogy a párt első számú szellemi vezetője (Fethullah Gülen nem a AK Párt szellemi vezetője, hanem egy a párthoz közel álló hodzsák közül - szerk.) rosszallotta egy amerikai lapinterjúban a flottillaügyet. Az Észak-Amerikában élő 69 éves Fethullah Gülen imám „csúf esetnek” minősítette az akciót, és azt mondta, hogy a szervezőknek előzőleg egyeztetniük kellett volna Izraellel. Gülenről úgy tudni, szervezetek, iskolák, jótékonysági egyletek, sajtócégek hatalmas hálóját működteti. Általában az iszlám és más vallások párbeszédét hirdeti. Befolyása több mint uralkodó Erdogan pártjában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése