Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. augusztus 23., hétfő

Ghána: vallásközi szövetség a klímavédelemért

Evangélikus hír

Az észak-németországi protestáns egyházak kezdeményezésére Ghána nyugati részén a vallási szervezetek a klímavédelemért fogtak össze.

A vallásközi klímaszövetség főként azokon a területeken igyekszik befolyását gyakorolni, ahol nagy olaj- és gázlelőhelyek vannak – adott a kezdeményezésről tájékoztatást az Észak-Német Misszió brémai központja. A hálózatban presbiteriánusok, evangélikusok, pünkösdiek, szabadegyházi csoportok és muszlim egyesületek is dolgoznak.

A ghánai Környezetvédelmi Minisztérium még a koppenhágai klíma-csúcs előtt felhívta a veszélyekre a hazai és a nemzetközi közvélemény figyelmét, kiváltképpen arra, hogy milyen korrupciós veszélyek jelentkeztek az újabb olaj- és gázmezők feltárása körül, s milyen mértékű környezetrombolást von maga után az újabb kitermelés. – Az észak-német missziói szervezetet 175 éve evangélikus és református keresztyének alapították, s már korán kapcsolatba léptek ghánai és togói protestánsokkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése