Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. augusztus 21., szombat

Korán-rádió a szegényeknek

A nép vallási oktatása mellett a sztárcsinálás céljával indít Korán-rádiót Afrika egyik legszegényebb állama.

Mauritánia elnöke a napokban jelentette be tervét, mondván: egy ilyen adó nagyban segíthetne elmélyíteni a lakosság ismereteit a szent iratokról. Emellett – tette hozzá Mohamed Ould Abdel Aziz – sok vallási szakértő él a tíz magyarországnyi területű, de csupán hárommillió lakosú országban, de épp egy ilyen tematikus rádió hiányában nem szerezhetnek maguknak ismertséget szélesebb körben.

Nem valószínű, hogy a fejletlen kereskedelmi médiaszektorral rendelkező államban bárki tiltakozna a napokkal a ramadán szent hónap kezdete előtt kihirdetett döntés ellen, hiszen a lakosság 99 százaléka muzulmán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése