Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. augusztus 23., hétfő

Az osztrák alkancellár fenntartással él a mecsetépítésekkel szemben


MTI

Fenntartással fogadta az osztrák alkancellár hétfőn egy iszlám hitközösségi vezetőnek azt a várakozását, hogy a jövőben az ország minden tartományában lesz mecset és minaret. Josef Pröll egy tartományi lapnak adott interjújában kijelentette: ugyanazt a toleranciát várja el az iszlám országoktól, amit a muzulmánok várnak el Ausztriától a mecsetépítés terén. Ha ez az teljesül, a mecsetek kérdése "magától meg fog oldódni" - tette hozzá. (A helyzet az, hogy az iszlám világban sokkal több a templom, mint Nyugaton a min aretes mecset. Isztambulban például száznál is több keresztény és zsidó imahely működik. - szerk.) Pröll, a jobboldali Osztrák Néppárt (ÖVP) politikusa az Ausztriai Iszlám Hitközösség (IGGiÖ) vezetőjének felvetésére reagált. Anas Schakfeh néhány nappal korábban azt mondta: azt reméli, hogy a jövőben minden osztrák tartományban lesz legalább egy mecset minarettel és müezzinnel.

Schakfeh kijelentése túlságosan leegyszerűsítő a miniszterelnök-helyettes szerint. "Ismerek iszlám országokat, ahol teljesen elképzelhetetlen dolog templomot vagy zsinagógát építeni, és azok közé tartozom, akik ugyanazt a toleranciát várják el az iszlámtól, amit tőlünk is elvárnak" - tette hozzá. Ausztriában több mint kétszáz mecsetet és imaházat tartanak számon, de csak négy mellett áll minaret.

Schakfeh szerint "hosszú távon nem lehet az embereknek megtiltani, hogy éljenek az alkotmányban is biztosított vallásszabadsággal". Az evangélikus templomoknak például - tette hozzá - másfél évszázada még nem lehetett tornya, ma viszont már senkit sem zavarnak. A minaret hozzátartozik a mecset építészeti egységéhez, ahogy a torony a templomhoz - érvelt.

Éles elutasítással reagált a hitközösség vezetőjének szavaira két ellenzéki párt, az Osztrák Szabadságpárt és a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ). A nem ritkán bevándorlás- és iszlámellenes jelszavakkal kampányoló FPÖ "az iszlám radikalizmus melegágyának" minősítette a mecseteket és "az iszlám térségből" való bevándorlás megtiltását követelte.

A menekültügy valamint a bevándorlók beilleszkedése gyakori témája az osztrák választásoknak. A múlt héten a tartományi választási előkészületek lázában égő Bécsben éles bírálatokat váltott ki az FPÖ egyik bevándorlási témájú plakátja. A "Több bátorságot a mi 'bécsi vérünk' érdekében - túl sok idegen senkinek sem tesz jót" feliratú falragaszokat a BZÖ kivételével a többi parlamenti párt uszítónak nevezte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése