Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. augusztus 26., csütörtök

Újdonság: pénztárosnők Szaúd-Arábiában


FRISSÍTÉS!


A pénztárosnők azóta már nem dolgozhatnak, sőt egy szaúdi vallástudós még fatvát is kiadott, hogy ilyesmi tiltott maradhasson. 


Első alkalommal alkalmaz nőket pénztárosként egy nagy áruházlánc Szaúd-Arábiában, ahol a nők és férfiak elkülönítése szigorú előírás.

MTI


A Panda áruházlánc 16 szaúdi pénztárosnőt vett fel Dzsidda vörös-tengeri kikötővárosban lévő üzletébe.
Tárik Iszmáil, az áruházlánc szóvivője szerint a nők a férfiakhoz képest sokkal szorgalmasabbak. Ha megkapják a munkaügyi minisztérium engedélyét, a vahhábita királyságban másutt is alkalmaznak majd pénztárosnőket.

A Rosán előkelő városrész bevásárlóközpontjában működő áruház nők által üzemeltetett pénztárainál "nők és családok számára" felirat olvasható. Az áruházlánc az intézkedést tapintatosan vezette be, tekintettel a kérdés kényes voltára. A múlt héten a nők és férfiak együttes tartózkodását ellenző Juszef al-Ahmed sejk, a rijádi egyetem tanára egy beszélgetőműsorban a Panda áruházlánc bojkottjára szólított fel a női pénztárosok miatt. Az áruházláncnak mintegy ötven üzlete működik a királyságban.

A pénztárosnők nem az áruházlánc egyenruháját, hanem az országban kötelező hosszú fekete abaját (hagyományos iszlám női öltözék) és a hajukat eltakaró fátylat viselnek.


Eddig csak férfiak láthatták el a feladatot
Eddig csak férfiak láthatták el a feladatot


A szaúdi éttermekben külön rész van a nők és gyermekek számára, a másik részben csak férfiak étkezhetnek.
Szaúd-Arábiában a nők nem utazhatnak, nem mehetnek férjhez, és nem részesülhetnek orvosi ellátásban a család férfi tagjának engedélye nélkül, és autót sem vezethetnek.

Arim Aszaad, a Dzsiddai Egyetemre járó diáklány 2008 óta folytat kampányt annak érdekében, hogy nők dolgozhassanak női fehérneműüzletekben. Az intézkedés nagyban enyhítené a vásárlók zavarát, de eddig nem járt sikerrel.



A legújabb hírek szerint mégsem valósulhat meg a merész terv:



Szaúd-Arábiában a nők lehetnek tanárnők, újságírók vagy banktisztviselők, de csak a férfiaktól elkülönítve dolgozhatnak. Csak lányokat taníthatnak, a bankokban a "női részlegen" lehetnek és a boltokban csak nőket szolgálhatnak ki.
Foto: SITA/AP


Foto: SITA/AP
A Panda vállalat valószínűleg alábecsülte a konzervatív körök ellenállását. Az előző napokban több egyházi személyiség fetvát hirdetett a nők alkalmazása ellen. A Facebookon megalakult szociális háló a Panda szupermarketek bojkottjára szólított fel, ha a vállalat szeptember 24-ig nem mond fel pénztárosnőinek.

Nem fognak nőket pénztárosként alkalmazni a Panda szupermarketjeiben. A hálózat képviselői a rájuk nehezedő nyomás miatt visszavonták erre vonatkozó elhatározásukat. Szóvivőjük csütörtökön Rijádban bejelentette, hogy a náluk alkalmazásban lévő 13 nőnek találnak más munkát. Ki akarják kerülni a konfrontációt, ezért a szupermarketekben nem lesznek nők – tájékoztatott internetes portálján a Der Standard osztrák napilap.
Tárik Ismail, a Panda vállalat szóvivője elképzelésüket azzal magyarázta, hogy „a nők szorgalmasabbak, mint a férfiak”. „A munkaügyi minisztériumnak nincs kifogása az ellen, hogy a pénztárakban nők legyenek. A vásárlók majd eldönthetik, férfi vagy női személyzet szolgálja-e ki őket” – mondta Kussaj Filáli minisztériumi szóvivő.
Szaud-Arábiában a nők csak néhány munkakört tölthetnek be. Lehetnek tanárnők, újságírók vagy banktisztviselők. De csak a férfiaktól elkülönítve dolgozhatnak. Csak lányokat taníthatnak, a bankokban a „női részlegen” lehetnek és a női boltokban csak nőket szolgálhatnak ki. Az egyetlen, nemileg kevert munkahely a kórház.
Az ország elfogadott vallása az iszlám, hivatalosan ezt gyakorolja a lakosság 100 %-a. Az országban azonban élnek katolikusok, hinduk és buddhisták is. A nem iszlám vallások gyakorlása azonban tilos Szaúd-Arábiában.

1 megjegyzés:

  1. Nagyon jó cikk....Aranyos...Alahh éltesse a Muszlim nőket.Mert én szeretem,s tisztelem,és nagyra tartom őket.Pedig én személy szerint nem vagyok semmilyen konkrét vallás elkötelezettje.
    De tudom hogy Alahhnak léteznie kell,és ennyi....

    VálaszTörlés