Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. szeptember 28., kedd

Egyiptomi múzeum nyílik Rómában

A Kultúrport cikke


Az új múzeumot Rómában Hoszni Mubarak egyiptomi elnök avatta fel, a kiállítást október elején nyitják meg a nagyközönség előtt. 

A Villa Borghese parkjában nyílik majd a múzeuma, az 1924 óta ott működő egyiptomi akadémia épülete fogadja be a gyűjteményt.

Százhúsz tárgy kíséri végig a Nílus országának történetét az egyiptomi őskortól, a fáraók dinasztiáin át egészen az iszlám hódításig és a kopt kultúráig. A két év munkával létrehozott római egyiptomi múzeum nyolcmillió eurós befektetéssel valósult meg, az egyiptomi állam olasz vállalkozókkal közösen finanszírozta a beruházást.

Olasz sajtóbeszámolók szerint rendkívüli kulturális kezdeményezésről van szó, mivel ez az első olyan külföldi kiállítóhely, amelyet közvetlenül a kairói nemzeti régészeti múzeum irányít. Az új intézmény konkurenciát jelent majd a Vatikáni Múzeum egyiptomi gyűjteménye és a torinói egyiptomi múzeum számára is. 


Az új múzeumba érkezett Khephrén fáraó szobra a VIII. dinasztia korából, egy Tutanhamon kincséből származó, szarkofág alakú dobozka, Ehnaton fáraó óriás méretű szobrának feje, papirusztöredék a Halottak könyvéből és természetesen a római egyiptomi múzeumból sem hiányzik az igazi szarkofág, benne a múmia.

A torinói egyiptomi múzeum mintájára a termek falait a rómaiban is fekete színűre festették, igazi egyiptomi hangulatot teremtő megvilágítással. Az egyiptomi akadémia azt reméli, hogy a múzeummal még többen érdeklődnek majd az észak-afrikai ország története és kultúrája iránt.

Az ókori régészeti kincsek mellett az akadémia tízezer kötetes könyvtárával várja a látogatókat, valamint modern és kortárs egyiptomi művészek alkotásaival.

Ezek között látható a nemcsak államfőként, hanem festőként is ismert Mubarak egyik alkotása.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése