Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. november 28., vasárnap

Nem épül több mecset Moszkvában


Nafigulla Asirov, az orosz muftik tanácsának társelnöke bejelentette, lemondanak az új moszkvai mecsetek építésére vonatkozó tervekről. Nyilatkozata szerint értésükre adták, hogy „az építkezésre csak a helyi lakosság támogatásával kerülhet sor, a mecsetek ellen viszont Moszkva bármely pontján tüntetnének”.
A bejelentésre azután került sor, hogy nyilvánosságra került Moszkva délkeleti körzeti prefektusának döntése, hogy nem épülhet meg a tervezett mecset a lakossági tiltakozások miatt. Helyén közpark létesül. A döntés kapcsán számos szervezet tiltakozott, a helyi vezető lemondását követelve. Állításuk szerint a lakosság egy csoportjára hivatkozva nem lehet korlátozni a lakosság másik csoportjának jogait, különösen akkor ha ezek a jogok (vallásgyakorlás szabadsága) az alkotmányban rögzítettek.
A bevándorlók számának növekedése, illetve országos szinten mérve a muzulmánok arányának növekedése számos helyi konfliktus forrása. A nemrég lezajlott Kurban-bajram ünnepe is jól mutatta, hogy a moszkvai muzulmán közösség elenyésző hányada tudja csak gyakorolni vallását mecsetekben, a többség helyhiány miatt kiszorul onnan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése