Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. december 27., hétfő

Az iszlám semmit nem adott fel hitelveiből - írja Lipusz

Részletek Lipusz Zsolt, a Kuruc.infón megjelent publicisztikájából


Lipusz Zsolt
Ami pedig az iszlámmal való viszonyt illeti, keresztény egyházak e téren folytatott politikájában a gyávaság és a liberális elvek mételyező hatásának érvényesülése szignifikánsan kimutatható.


Mindazonáltal – tehetjük a Die Welt megállapításaihoz most már hozzá – a mozlim vallás nyugat-európai de egyben világsikere, nagyon fontos, példázatos erővel kellene, hogy hasson a vezető keresztény ideológusokra. Arról van szó ugyanis, hogy a kereszténységgel hatásos ellentétben, az iszlám azért lehet történelmileg - az átmeneti bukások és visszaszorulások ellenére is – ennyire expanzív, harcias és sikeres, mert semmit nem adott fel hitelveiből, tradícióiból, ősi szokásjogából, nem kötött alkut a modernitással, s a Nyugattal, sőt mindenkor karakterisztikusan azzal szemben, az ő – akár keresztény, akár szekuláris - értékeivel és szokásaival szemben határozta meg magát. Ezt a habitust és hajlíthatatlan következetességet nem ártana, ha a keresztény egyházak a civilizációs huszonnegyedik órájukban eltanulnák Mohamed követőitől. Különben fél évszázadon belül Európa nagyobbik felén a kereszt helyett a félhold lesz az úr, s árnyéka a világ mind nagyobb részére fog rávetülni.


Lipusz Zsolt nyíregyházi történelemtanár, aki rendszeresen publikál a Kurucon. Jelen cikke harca szólítja fel a keresztény egyházakat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése