Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2010. december 30., csütörtök

A kapitalizmus Mekkába is betört


A kapitalizmus Mekkába is betört – írja a The New York Times. Az iszlám szent városát grandiózus és giccses épületek kezdik megtölteni, miközben a valódi mekkaiak kiszorulnak a központból, és helyüket a gazdag arisztokraták veszik át. 

A muzulmán világ legszentebb helyétől, a mekkai nagymecsettől nem messze valóságos építészeti abszurditás születik éppen: a munkások a londoni Big Ben arabizált, többszörösére felnagyított mását építik már hónapok óta. A mekkai királyi óratorony a világ egyik legmagasabb épülete lesz, ha elkészül. Szomszédságában óriási bevásárlóközpont és 800 főt befogadni képes hotel épül. Hogy mindez megépülhessen, a szaúdi kormány egy három évszázados ottomán erődöt gyalult le, a dombbal együtt, amelyen az állt. 



A kormányhivatalnokok szerint a bővítésre szükség van, hogy el tudják szállásolni a szent zarándoklat idején a városba érkező emberek egyre növekvő tömegét. Több muszlim azonban úgy gondolja, valójában igencsak világi ok húzódik az extravagáns építkezés mögött: a pénz. A luxushotelben ugyanis csupán a leggazdagabbak élvezhetik a kilátást és a légkondicionált szobákat, míg a szegényebbek a perifériára szorulnak. „Isten háza egyre inkább üzletté válik – magyarázza Sami Angawi prominens szaúdi építész, a projekt egyik leghangosabb ellenzője. – Ahogy közeledünk a mecsethez, úgy nőnek az ingatlanárak. A legdrágább tornyokban milliókat is elkérnek egy lakásért, ha pedig valaki a szent helyre néző ablakot szeretne, háromszoros árat kell fizetnie.” 

A luxustornyok lakói nyugodtan szemlélhetik az eseményeket a magasból anélkül, hogy el kellene vegyülniük a zavaró tömegben. A változások valószínűleg a nagymecset és a hadzs által kiváltott spirituális élményre is hatással lehetnek. A mecset udvaráról ugyanis a környező hegyekre lehetett látni, amelyek maguk is szent helynek számítanak. A különleges látványt azonban hamarosan álmuzulmán stílusban felhúzott felhőkarcolók takarják majd el. 

„Nem akarjuk, hogy New York Mekkába költözzön – mondja Angawi. – A hadzs az az időszak, amikor mindenki egyenlő, nincsenek osztályok és nemzetiségek. A világi dolgokat ilyenkor magunk mögött kellene hagynunk.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése