Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2011. január 27., csütörtök

Megbüntették a darwinista tanárt


Egy általános iskolai tanár figyelmeztetésben részesült azt követően, hogy az egyik 11 éves diákjának szülei erőteljesen kifogásolták oktatási módszereit.
Meglátásuk szerint a tanár aláásta a gyermek iszlám hithez való ragaszkodását és meggyőződését, amely annak köszönhető, hogy a tanár előbbre helyzete a darwinizmust. Suleyman Bicer 14 éve tanít, azonban mint elmondta korábban sohasem érte kritika a tanítási módszereit, a mostani esetben is csupán a diák által feltett kérdésre igyekezett megfelelő választ adni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése