Busralilmuhminin, azaz jó hír a hívőknek. A jó hír a hívőknek a Paradicsom léte és igazsága. Az evilág hírei pedig olyanok, amilyenné mi tesszük a világot. Busralilmuhminin= Hírek az iszlám és a muszlimok világából

2011. március 5., szombat

Iszlamofób a német belügyér

A HírTv idézi a Magyar Nemzetet


Vitzthum balra, a kereszt középen.
Hol a félhold?
A Die Welt beszámol az új német belügyminiszter első sajtótájékoztatójáról. A konzervatív német napilapban Thomas Vitzthum Az iszlám nem tartozik Németországhoz című cikkében ismerteti az új belügyminiszter bemutatkozását.


A sajtótájékoztató Hans-Peter Friedrich (CSU), az új belügyminiszter számára nem szokatlan műfaj. A CSU képviselőcsoportjának vezetőjeként az elmúlt másfél évben számtalanszor tettek már fel kellemetlen kérdéseket neki. Friedrich nem kívánta túl korán nyilatkozatokkal korlátozni saját mozgásterét. Minden témát megnevezett, amivel foglalkozni kíván, de – mint mondta – döntéseket csak azután kíván hozni, ha kiérlelte azokat.

Felhördülést váltott ki viszont egy mondata. Korábban arról beszélt, hogy az iszlám hitű emberek természetesen az ország részét képezik. Most ehhez hozzátette azt, „hogy az iszlám Németország részét képezi, az olyan tény, amit a történelemből nem lehet bebizonyítani”. Egyetlen újságíró sem hagyta ki ezt a mondatot, mert hatalmas különbség, hogy belügyminiszterként, vagy a CSU-frakció vezetőjeként mond ilyet valaki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése